Haitiról már mindenki hallott, ott éhséglázadás folyik, az ország gyakorlatilag lángokban áll, összecsapások a rendőrökkel, eddig legalább öt halott. Persze Haiti messze van, és amúgy is a nyugati félteke legszegényebb országa, talán hír se lett volna belőle, ha Zoellick a múlt héten meg nem szólal, és azt nem mondja, amit. A világpiacon az élelmiszerárak az elmúlt három évben nyolcvan százalékkal emelkedtek, ennélfogva legalább harminchárom országban éhséglázadások várhatók. Zoellick mégiscsak a Világbankot vezeti, tehát a sajtó szemében majdnem olyan fontos személy, mint nálunk Dundika, így aztán egyik napról a másikra kiderült, hogy az általános világhelyzet sokkal pocsékabb, mint gondoltuk, mondhatni tűz van a pincében, de már a földszinten is, víz meg sehol. Múlt hét csütörtökön még minden rendben volt, péntekre lett egy globális élelmiszerválságunk, világméretű éhínség, lázadások Indonéziában, Egyiptomban, Elefántcsontparton, Jemenben, Üzbegisztánban, Kamerunban, Marokkóban. Némely szakértő már akként nyilatkozik, hogy a klímaváltozást akár el is felejthetjük, mert mire az igazán élessé válna, Váncsa István:addigra zömmel éhen halunk. Vegyük át még egyszer: éhező tömegek az utcán, szemben a rendőrökkel, sortűz, sebesültek, halottak, és nem egy helyen, hanem elosztva körben a földgolyón. Éhséglázadások. Európában már nyolcvan éve nem volt ilyen, és persze megesküdtünk volna rá, hogy nem is lesz, se itt, se máshol. Sőt, hamarosan korlátlan bőség köszönt ránk, "a szükségletek és a kielégítés közötti távolság teljesen megszűnik", persze nemcsak nálunk, hanem mindenütt, a rövidesen diadalmaskodó világforradalomnak köszönhetően, így aztán a dolgozóknak "a kommunizmus pihentető, derűs partjaira lépve" csupán az lesz a feladatuk, hogy "szuszogva terüljenek el az anyagi jólét langyos homokpartjain", ahogy ezt az ideológiai szempontból teljesen autentikusnak nevezhető Váci Mihálytól megtudtuk. Hogy ez a világ egészén mikor jön létre, az nem volt teljesen világos, csak azt lehetett előre látni - kongresszusi határozat volt rá -, hogy nálunk 1980-ra "az egy főre jutó fogyasztás magasabb lesz, mint a fejlett tőkés országokban". (Csak az érdekesség kedvéért említem, hogy Magyarország 1980-ban várható állapotára vonatkozólag rendelkezünk egy másik múltbéli jövőképpel is, Frankenburg Adolf írta száz évvel azelőtt. A szerző álmában 1980-ba téved, s mindenekelőtt lát egy parasztot, szántás közben Vergiliust olvasni. Közben egy mesterséges szárnyakon arra repülő osztrák úriember mellékesen föltámaszt egy szalonnalopás miatt halálra ítélt szegénylegényt, majd elmagyarázza neki, hogy inkább nyúljon le közpénzeket, mert az többet hoz a konyhára, és kevésbé büntetik.) Visszatérve a határtalan bőség ideájához, kicsit később arra derült fény, hogy mindez talán nem is annyira az osztályharc, mint inkább a Szovjetunióban kibontakozott (és azóta világszerte terjedő) tudományos-technikai forradalom következménye lesz. Tanultuk ugyan az iskolában, hogy Malthus szerint a Föld erőforrásai egyszer csak elfogynak, ám azt is tanultuk, hogy ez téves, tudománytalan, idealista nézet. A helyes, tudományos, marxista-leninista álláspont szerint a Föld kimeríthetetlen bőségszaru, minél többet veszünk ki belőle, annál több marad. Komoly tudósok is csatlakoztak ehhez a doktrínához, így aztán nyilvánvaló volt, hogy az anyagi világ végleges legyűrése még 2000 előtt megvalósul, az átlagéletkort minimum megháromszorozzuk, gombokat nyomkodva kontrolláljuk az időjárást, a tömegközlekedés hangtalanul suhanó légi járműveken zajlik, ízletes és mindenki számára korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló élelmiszereinket pedig ipari melléktermékekből állítjuk elő, meg mindenféle bűzös hulladékból, például a hentesáruban nagyon érdekes anyagok lesznek, de igazi hús egy gramm se. El kell ismernünk, hogy az utóbbi jóslat beteljesedni látszik, ámde közben telt-múlt az idő, a tudomány iránti lelkesedés pedig alábbhagyott. Némelyekben még az a gondolat is fölmerült, hogy a földi paradicsomot inkább az emberi nem spirituális evolúciója fogja létrehozni a Vízöntő korszakában - New Age -, amikor is megszűnnek a gazdasági, társadalmi problémák, lesz egyenlőség, testvériség, szellemi harmónia, valamint pacal annak, aki arra vágyik. A józan többség persze akként foglalt állást, hogy a végső megoldást mégis inkább az informatikai és a biotechnológiai forradalomra támaszkodó New Economy hozza majd el, továbbá a tőke behatolása a volt szocialista országokba, a harmadik világ gazdaságainak neoliberális irányú átalakítása, a világméretű privatizáció meg a hasonlók. A kapitalizmusnak az "old economy"-ra jellemző ciklikus válságai elmaradnak, lesz viszont magas termelékenység, határtalan növekedés, valamint a gazdagság és a hatalom egyenletes eloszlása a föld kerekén. Most Indiában tízmilliók kénytelenek belátni, hogy a családfenntartó napi ötvenrúpiás keresetéből (azaz kettőszáz forintból) napi kétszeri étkezésre már nem futja. Egyszerinek is örülni kell. Délben az asszony süt egy tucat rótit, megdinsztel egy-két hagymát némi zöldséggel és annyi. Tea jó esetben minden másnap. A rizs olyan értékessé vált, hogy katonai konvojok szállítják, de a Fülöp-szigeteken a hadsereg őrzi a rizsföldeket és a raktárakat is; Haitin az emberek a szó szoros értelmében a földet eszik, hogy Etiópiáról és a hasonlókról már ne is beszéljünk. Mindez sokak szerint csakugyan a New Economy következménye, továbbá a biotechnológiai forradalomé. (Mellesleg dr. Vandana Shiva fizikus/ökológus szerint az indiai parasztok, akik között öngyilkossági járvány van terjedőben, mind azokon az ültetvényeken dolgoznak, ahol a Monsanto az ő genetikailag módosított gyapotját termeli.) Ezek a dolgok, úgy látszik, csakugyan működnek. Ellentétes irányban ugyan, de akkor is. Hovatovább az kezd kiderülni, hogy még mindig a spirituális evolúció tanítása a legelfogadhatóbb. Zagyvaság ugyan, de legalább nem kártékony, hiszen csak annak veszi el az eszét, akinek úgyse volt. Jönnek az indigó- és kristálygyerekek, hogy segítsenek az emberiségnek megnyitni a Kollektív Szív Csakráját, s így az emberek eljussanak egy ötödik dimenziós Földre, majd ott multidimenzionális mesterekként vagy angyalokként funkcionáljanak. Mért is ne. Nem ártanak evvel senkinek. Viszont a disznókkal baj lesz. Azt írja a világsajtó (például a Guardian), hogy az átlagkínai 1985-ben évente húsz kiló disznóhúst fogyasztott, most viszont, a New Economynak köszönhetően, ötvenet. Minthogy pedig átlagkí¬nai igen sok van, a növekmény óriási, a sok disznónak pedig temérdek takarmány kell, ergo a kukorica ára az egekbe szökik. Amerikában például olyannyira - adta hírül a Reuters -, hogy az amerikai sertéstenyésztők meg se bírják venni, vagyis tönkremennek valamennyien. Kibontakozóban az amerikai disznóválság. Meg fogjuk szívni nagyon.
Váncsa István
es.hu