A legújabb genetikai vizsgálatokból kiderült, hogy az állatok és a növények az emberiség múltjával kapcsolatos titkok őrzői. Élőlénytársaink genetikai vizsgálatával fény derülhet őseink vándorlásaira, kereskedelmi útvonalaira, a kolonizáció egymást követő hullámaira és még sok másra.
Az emberiség nagyobb felfedezéseinek időpontjai is pontosabban meghatározhatók, például hogy mikor kezdtünk ruhát hordani, vagy mikorra tehető a nagyobb népsűrűségű városokban való élet kezdete.
Madeirát, úgy tűnik nem viharban elsodródott portugál tengerészek fedezték fel elsőként, hanem jóval korábban a vikingek. Ezt az a genetikai vizsgálat támasztja alá, mely szerint a Madeirán élő egerek DNS-e, bár leginkább a Portugáliában élő (és a szigetekre hajóval érkező) rágcsálók genetikai anyagával mutat legközelebbi rokonságot, örökítőanyaguk egy része nagy hasonlóságot mutat a Skandináviában élő egerekkel is.
A Csendes-óceán szigeteinek benépesítésével kapcsolatos kérdéseket sem a porladó ősök genetikai vizsgálatával válaszolták meg a kutatók. A különböző szigeteken gyűjtött patkányszövetminták genetikai vizsgálatából kiderült, hogy két fő patkánycsoport él arrafelé. Az egyik a Fülöp-szigeteken, Új-Guineában és a Csendes-óceán nyugati részén található szigeteken, egy másik pedig keletebbre, sokkal távolabbi szigeteken. A különböző génállományú patkányok megfigyelt elterjedése valószínűleg nem egyetlen, hanem legalább két fő vándorlási hullám eredménye. A csónakokon útra kelő emberek magukkal vitték háziállataikat is. A sertések, csirkék és kutyák vizsgálata tovább pontosította az eredményeket. A térség valóságos főútvonal volt, a szigetvilág felfedezése óriási népvándorlást indított be.
Nagy meglepetést keltett az az egyetlen ősi csirkecsont, amire Chilében bukkantak. Az i. e. 1400-as évekből származó lelet DNS-e a tongai és szamoai ősi csirkék DNS-ével azonos. Komoly, bár egyedüli bizonyíték ez arra, hogy a polinéz utazók ezeket az állatokat legalább egyszer magukkal vitték Dél-Amerikába.
Bár elég nehéz a régi leletekből ősi DNS-hez jutni, mégis egyre több tudós kutatja az állatok és növények örökítőanyagát az emberi történelem pontosítása érdekében.
Az Angliában lévő ősi római gabonatárolókban talált zsizsikek genetikai vizsgálatával a régi kereskedelmi útvonalakkal és a középkori angol gabonatermesztéssel és -tárolással kapcsolatos kérdésekre keresik a választ a kutatók.
Egy svéd genetikus egy afrikai szarvasmarha-genotípust talált spanyolországi bronzkori régészeti területeken. Ez azt sugallja, hogy a Gibraltári-szoroson évezredekkel ezelőtt már komoly, élő állatokra is kiterjedő kereskedelem folyt. A svéd kutatást megelőzően egyes tudósok már észrevették az afrikai szarvasmarha genotípusának a megjelenését a spanyol tehenek körében, de úgy vélték, hogy ezek a mór hódítókkal érkeztek Spanyolországba a VIII. században.
Az emberekkel együtt élő állatok vizsgálata még finomabb részletekről is érdekes információkkal szolgálhat. A fejtetű csak a fejbőrön él, egy közeli faj, a ruhatetű - amely viszont csak a ruhán - pedig minden bizonnyal a fejtetűből fejlődött ki, nem sokkal azután, hogy az ősember új életteret hozott létre ezeknek az állatoknak azáltal, hogy rendszeresen ruhát kezdett viselni. Feltéve, hogy ennek a szokásnak az elterjedése nem tartott sokáig, ha genetikailag meghatározható a két tetűfaj szétválásának az ideje, durván megadható az az időpont, amikor a ruhaviselés általánossá vált. A genetikai eredmények alapján ez körülbelül 72 000 évvel ezelőtt következett be - ezek szerint a ruházat viszonylag új keletű emberi találmány.
A tetvek és az ember közelségében élő egyéb paraziták vizsgálata további titkokat árulhat el. Például megtudhatjuk azt, hogy az ősemberek és a gorillák valószínűleg jóval tovább éltek egymás közelében, mint ahogy azt a kutatók eddig gondolták.
Egy angol kutató a lent kezdte vizsgálni. Ez a növény azért szokatlan a termesztett növények között, mert kétféle terméket is ad: olajat és rostot. Az archeológusok eddig nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik terméket hasznosította az ember először, ezért az angol kutató közvetlenül a géneket fogta vallatóra. A sad2-nek nevezett génszakasz vizsgálata feltárta a len genetikai történetét, amiből az derült ki, hogy a sad2 ősi formája a mai olajlen sad2 formájával mutat hasonlóságot. A tipikus rostlen-variánsok csak nemrégiben jelentek meg, úgy tűnik tehát, hogy őseink főként az olajáért háziasították e növényt.
A svédországi Götland-szigeten már 4500 évvel ezelőtt emberi kultúra virágzott, ám a tudósok nem tudták, hogy a szigetet betelepítő emberek honnan jöttek. Az itt élő sünök - melyeknek őseit a telepesek hozták magukkal - a Dániában és Svédországban élő állatokkal mutatnak genetikai rokonságot.
A fenti példák szinte vég nélkül folytathatók, és mind azt támasztják alá, hogy egy adott gén vizsgálata néha többet árul el a múltunkról, mint a hagyományos régészeti leletek. Ahogy egyre több állat és növény örökítőanyaga kerül a górcső alá, úgy lebben fel a fátyol újabb és újabb történelmi titokról, várhatóan nem kevés meglepetést okozva a jövőben is.

nol